
Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleménye szerint a huszonéves férfi egy Csorna melletti településen élt édesanyjával. Idén tavasszal a férfi részegen tért haza, és döngetni kezdte a kaput, majd a zajra kijövő édesanyját kétszer ököllel arcon ütötte, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A nő félelmében a szomszédhoz menekült, aki hívta a rendőrséget. A férfi eközben bement a házukba, ahonnan egy láncfűrésszel jött ki, amit beindított és azzal fenyegetőzött, hogy szétvágja vele édesanyját, és a szomszédot is kinyírja. A bekapcsolt láncfűrészt a kerítésen keresztül be is emelte a szomszédhoz, miközben a gázkart húzta.
A férfi ezután a fűrészt letette, és a kerítésen keresztül bemászott a szomszédhoz, aki azonban kitessékelte az udvarról. A korábban már büntetett vádlott ellen a Győri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés, magánlaksértés és minősített zaklatás miatt emelt vádat. Vele szemben négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható
A címlapfotó illusztráció.

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak