
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Az Ázsia Expressz első évadának nyertes párosa, Berki Krisztián és Ambrus Attila 2017-ben küzdöttek meg a Kambodzsán, Vietnámon és Laoszon átívelő hajszában a fődíjért. A pénznyeremény mellett egymás barátságát is köszönhették a műsornak, közös kalandjuk azonban nem indult egészen zökkenőmentesen. Másfél évvel Krisztián halála után a Viszkis őszintén mesélt a Borsnak arról, hogy társa már utazásuk előtt csúnyán átverte őt, ettől függetlenül azonban szép emlékként őrzi magában közös utazásukat.
Ami az első pillanatban eszembe jut, ha hallom Krisztián nevét, hogy vele éltem át életem legdurvább szívását. Igen, úgy is, hogy nem keveset ültem börtönben, ahol…
– kezdte a lap megkeresésére Attila, majd váratlanul nevetésben tört ki a vonal végén.
Most, hogy beszélünk, elmondok valamit, amit szerintem még nem meséltem arról a bizonyos Ázsia Expresszről, és persze Krisztiánról sem. Még Budapesten megdumált, hogy tegyek tizenkét liter aloe verát a bőröndömbe, mondván, hogy valami nagy üzlet lesz belőle kint. Ebből az lett, hogy ötezer kilométeren át cipeltem, hegyen, völgyön és monszunon keresztül, csak azért, hogy néha igyunk belőle egy-egy kupicával. Persze végül leesett, hogy ő kötött valami számára remek üzletet egy itthoni céggel és én tulajdonképpen a madár voltam a buliban. Krisztián úgy bepalizott, mint előtte és azóta se senki…
– árulta el, hozzátéve, hogy hazatérve ugyan még haragudott a Fradi vezérre, de ma már egyáltalán nem neheztel rá emiatt.

Fotó: TV2Play.hu
A ma már keramikusként ismert Attila a verseny során többször került mélypontra, és állítása szerint egy ponton fel is akarta adni a küzdelmet, csapattársa viszont végig támogatta őt egészen a győzelemig. „Krisztiánnak rengeteg pozitív tulajdonsága volt amellett, hogy bárkit képes volt megvezetni fél perc alatt. Hihetetlenül rámenős volt és mindig pontosan tudta mit akar és azt is, hogyan érje azt el bárkinél” – ismerte el Attila, aki természetesen szintén támaszként állt Berki mellett, amikor ő érezte kilátástalannak a küzdelmet.

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre