
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
Számos kis, jelentéktelennek tűnő településért folyt véres küzdelem Ukrajnában a háború kezdete óta, azonban az oroszok most egy rendkívül fontos nagyvárosra mértek légicsapásokat.
Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő a hétfői Mokkában elmondta, Odessza azért bír kiemelt stratégiai jelentőséggel, mert ez az utolsó ukrán kézen maradt kikötő, amely a harmadik világ számára létfontosságú gabonamegállapodásban is komoly szerepet játszik.
Itt szerelik továbbá össze azokat a drónokat, amelyekkel a Krím-félszigetet támadják. A szakember szerint a Kercsi-híd felrobbantására lehet válasz az Odessza elleni akció az oroszok részéről.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter nemrég érdekes kijelentést tett, mikor azt mondta, Ukrajna az oroszok által elfoglalt területei felét már visszaszerezte. Somkuti Bálint úgy véli, önmagában a megállapítás igaz lehet, ugyanakkor egyszerű számmisztikának gondolja a dolgot, amivel bárki alátámaszthatja a saját igazát.
Ezeket az eredményeket nem most érte el Ukrajna, hanem még a tavalyi nagy ellentámadás során, amikor Harkov környékén jelentős területeket foglalt vissza
– fogalmazott, hozzátéve, az utóbbi időben 200-250 négyzetkilométert sikerült visszafoglalni, ami nem számottevő katonai siker.
Az ukránok többfelé is, de főként Luhanszk és Donyeck megyében kazettás bombákkal ostromoltak egyebek mellett civil célpontokat, amelyekről a szakértő szerint furcsa módon nem számolt be a nyugati sajtó.
Korábban azt mondták, csak Ukrajnában vetik be a pusztító fegyvereket, azonban az annektált keleti részek már hivatalosan Oroszországhoz tartoznak, ezért mindkét fél úgy magyarázza dolgot, ahogy neki tetszik.
Bár gyakran szó esik róla, hogy az ENSZ betiltotta a kazettás bombák bevetését, Somkuti Bálint szerint ez semmilyen jelentőséggel nem bír.
Nagyon jól csengő diplomáciai, vagy kommunikációs érv, de igazából tényleges tartalom nincs mögötte
– mondta, ugyanis az egyezményt Oroszország, Ukrajna, Kína és az Egyesült Államok sem írta alá.
Felröppent a hír a napokban, hogy a Fehéroroszországban állomásozó Wagner-csoport jelezte Vlagyimir Putyin felé, szívesen bevonulnának akár Lengyelországba is. A szakember nem hiszi, hogy a Jevgenyij Prigozsin vezette zsoldossereg offenzívát indítana az ilyen kommunikációra amúgy is különösen érzékeny NATO-ország ellen, legfeljebb egy-egy kis helyi összetűzés alakulhat ki.
Az ilyen megnyilvánulások azonban egyáltalán nem segítik a háború mihamarabbi rendezését, könnyen eszkalálhatják a konfliktust.

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó