
Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk
Néhány héttel ezelőtt többeket sokkolt a hír, miszerint G.w.M kórházba került és hetekig depresszióban szenvedett. Rossz egészségügyi állapotáról előszörúj reality vlogjukban számoltak be, ahol azt is elárulták, hogy a rapper állandó szédüléssel, egyensúlyzavarral, hányingerrel és levertséggel is küzdött. Már akkor felmerült benne a kérdés, hogy lemondja a koncertjeit, csütörtökön viszont közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette a szomorú tényt, miszerint egy ideig sokkal kevesebbet láthatják őt a színpadon rajongói, mint eddig.
Nem is tudom hol kezdjem.... Sajnos igaz a hír, miszerint nem koncertezhetek az egészségügyi állapotom miatt, mivel a baloldali egyensúlyközpontom teljesen leállt. Borzalmasan sokat készültem, hogy átállok a live verzióra fellépések szempontjából, szinte az egész évem erről szólt, de a szervezetem közbeszólt. A félórás fellépéseken is borzalmasan koncentrálok, hogy le tudjam adni a műsort, amit egyébként a kezelőorvosom szerint nem szabadna, de én akkor is megyek, viszont az, hogy 60-70 percet tudjak nyújtani egy live koncerten, az jelenleg teljességgel kizárt. Szóval egyelőre nem fogok tudni nagyzenekaros koncerteket adni
– fogalmazott Varga Márk 24 óráig látható Instagram-történetében hozzátéve, hogy azoknak, akik már megvásárolták jegyüket a koncertjére, természetesen visszautalják az árát.

Fotó: TV2Play.hu
G.w.M ennek ellenére megnyugtatta követőit, hogy amint jobban lesz, mindent megtesznek majd, hogy pótolják a koncertjeit, emellett pedig otthon új zenékkel is készül a közönségének. „Még egyszer elnézést kérek minden kedves hallgatómtól, akik már nagyon várták a nagykoncerteket, én sem így terveztem, de az egészségem és a családom az első, köszönöm, hogy megértitek” – zárta gondolatait a rapper.

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra

Csuti és szerelme nagy lépésre készülnek: gyerekszobát építenek az otthonukban

Üldözték a Next Top Model Hungary döntősét, videó is készült az esetről

„Besokallt a szervezetem” – Miló Viki pánikrohamot kapott

Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!

Jeff Goldblum a Wicked után felhagyott a húsevéssel