
Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben
LED fal, kiterjesztett valóság és adástervező rendszer: számos jelentős technológiai újdonságot vezetett be a TV2 Csoport az elmúlt hónapokban. A technikai projektek egy része ugyan nem látható a közönség számára, vannak azonban olyanok, amelyek látványosak, a mindennapi közvetítések során is észrevehetők.
Az idén bevezetett MIRA komplex, adástervező rendszer több hónapja működik a csatorna belső folyamatait segítve. A rendszer, mely a csatornák gerincét képezi, egyesíti magába az eddig használt, több különálló rendszer munkafolyamatait, a tartalom, hirdetések és jelentések kezeléséhez. A bevezetése nagy kihívást jelentett a cégcsoport számára, a fejlesztésére összeállított belső projektcsapatban több mint 35 ember vett részt különböző osztályokról. A bevezetést pontos számítások és tervezés előzte meg, az előkészítő feladatok 1 évet vettek igénybe. Az átállás sikerességéhez a TV2 Csoport munkatársai mellett, elengedhetetlen volt a rendszer gyártójának, a MIS mérnök csapatának munkája. Jelenleg öt részleg dolgozik vele, ami jól szemlélteti összetettségét.
Kulcsfontosságú fejlesztés volt az a hatalmas LED fal is, amely a Tények stúdiójában kapott helyet, ezzel korszerűsítve a hírműsor megjelenését és technikai hátterét. Az új LED fal nemcsak technikailag előrelépés, hanem a műsorélményt is jelentősen fokozza. A kijelző elemeinek összeépítése nagy precizitást igényelt, több mint 100 munkaórát töltöttek el a mérnökök, hogy észrevehetetlen legyen, ez a hatalmas felület 140 darabból épült fel. A munkálatok többsége éjszaka zajlott, ezzel biztosítva a zökkenőmentes napi működést és műsorsugárzást. A LED fal felülete közel 29 négyzetméter, ívelt kialakítása több mint 12 méter szélesre terjed. A világ egyik vezető LED megjelenítő gyártója a Leyard Europe, Magyarországon először a TV2 hírstúdiójában épített fel fix telepítésű kijelzőt, mely mostantól gyönyörű, 2x4K felbontású képekkel biztosítja a Tények műsorainak hátterét, így növelve a nézői élményt. A tervezésben, kivitelezésben partnerük, a Broadcast Solution Hungary mérnökei támogatták a projektet.

„A közvetítés technikai korszerűsítése nagyon fontos a TV2 sikeréhez, éppen ezért szerves része az üzletfejlesztésünknek. Örülök, hogy leránthatom a leplet, és megoszthatom a legkritikusabb és legegyedibb technikai projekteket, amelyek jelenleg a TV2-nél zajlanak. Folyamatosan fejlesztjük technikai hátterünket annak érdekében, hogy a csatorna mindig igazodjon a világszabványokhoz és a közönség elvárásaihoz” – emelte ki Vilma Pavlova, a TV2 Csoport Humánfejlesztési és Működési igazgatója.
Ezen kulcsfontosságú projektek mellett, egy másik látványos fejlesztésébe is jelentős energiát fektetett a cégcsoport, a kiterjesztett valóság (Augmented Reality) segítségével egyedülálló élményt nyújthatnak majd a nézők számára. A háromdimenziós infografikai elemek felhasználásával jobban bemutatható lesz a hírműsorok tartalma, melyre az első példa a magas nézettségű Választási műsor volt. A jövőben a csatorna tovább kívánja fejleszteni és növelni a kiterjesztett valóság használatát, ezzel állandó, látványos elemévé téve a hírműsoroknak.
A nagy volumenű fejlesztések sora – melyekért a TV2 Csoport technikai csapata és igazgatója, Kiss Zoltán felel – ezekkel sem ért véget. A tavalyi évben megkezdődött a TV2 archívumának digitalizálása, mely több mint 31000 rögzített műsoróra feldolgozását foglalja magába, a folyamat során az elavult adathordozókról, modern, szalagos archívumba kerülnek a műsorszámok. Így garantált, hogy a jövőben is biztonsággal és gyorsan elérhetők legyenek a tartalmak. A digitalizálásban szintén a Broadcast Solution Hungary a partner.
A TV2 Csoport egyik legfőbb célja, hogy a legmodernebb technológiai hátteret és megoldásokat biztosítsa a műsorai sikeréhez. Ehhez járulnak hozzá a legújabb technikai fejlesztések is, melyek nem csak a nézői élményt fokozzák, hanem kritikus fontosságúak a működés szempontjából is.

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter