
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
A Farm VIP műsorában egy gyomorrontásos vírus döntött ágynak többeket, derült ki a hétfői adásból.
Judi például annak ellenére, hogy csapatával akart tartani, még az ágyból sem tudott kikelni.
Maradjál! A jó hírt majd én közlöm veled, hogy nyertünk-e végre egy termelést vagy sem
– mondta a sportolónak Aurélio, aki szerint nagyon ijesztő, hogy a farmon mindenkit elért a betegség.
Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti már várta a versenyzőket, hogy kihirdessék a nyertest és újabb kihívás elé állítsa a vesztes csapatot.
Egyébként ez a vírus itt valahogy végigsöpör rajtatok
– mondta Demcsák Zsuzsa, miközben Levi kisétált a pályáról, annyira rosszul lett.
A termelési ciklust végül a sárgák nyerték, ezért a pirosaknak kellett megküzdeniük a védettségért, amiben sem Judi, sem pedig Levi nem tudtak részt venni.

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról