Lázban tartja a Forma 1 világát a hungaroringi „porcelánbotrány”, hamarosan elkészül az új

Pezsgőzés közben tette tönkre Lando Norris a 15 milliós forintos Herendi trófeát.

A futamgyőztes Max Verstappen 15 millió forint értékű Herendi trófeáját a dobogón pezsgőbontás közben összetörte a második helyezett Lando Norris.

Minden bizonnyal nem volt szándékos a McLaren pilótájának húzása, utána azonban elég kelletlenül átlépte a törött serleget, ami sokan szóvá is tettek.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a keddi Mokkában elmondta, a trófeákat mindig a szponzor biztosítja, a jelenlegi pedig azzal bízta meg őket, hogy Herendi porcelánt szerezzenek be.

A Forma 1-es Magyar Nagydíj 1986 óta íródó története során kaptak már a dobogósok Hollóházi és Zsolnay díjakat is, ám volt olyan év is, hogy nem a megszokott, díszes, festett porcelánt osztották ki a pódiumon.

2015-ben a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel sérelmezte is ezt, győzelme után szóvá tette, hogy csak egy „vacak fémet” kapott, holott nagyon vágyott már a különleges Herendi trófeára. Nem is hagyták sokáig szomorkodni a futamgyőztest, és küldtek neki egyet.

Mennyit fizettem ki a számlán, és mennyit ér, azért az két különböző dolog

– jegyezte meg Gyulay Zsolt a díjak értékéről.

Max Verstappen szerencsére hamar túltette magát a történteken, büszkén pózolt a törött trófeával is, hamarosan pedig egy újat kap.

Bár a száguldó cirkusz közvéleményét leginkább a „porcelánbotrány” foglalkoztatja, történt még egy nagyon fontos dolog a hétvégén. Közel hat hónapos tárgyalás után megszületett a megállapodás, és 2032-ig Magyarország rendezhet Forma 1-es nagydíjat. Ennek feltétele a főlelátó, a paddock, valamint a garázsok teljes átépítése, amelyre a pálya építése óta nem volt példa.

Azt gondolom, hogy a legjobb rendezvényünk hosszú évek óta

– mondta Gyulay Zsolt, hozzátéve, innentől már csak a kormányon múlik a verseny jövőjének sorsa, de korábban is mindig támogatták a futam megrendezését.

A jelenlegi infrastruktúrán sikerült a hétvégén megtölteni a maximális befogadóképességet, a jövő évi nagydíjra pedig hétfőn elkezdték árusítani a jegyeket, és rengeteg már el is fogyott.

2023. július 25. 09:40
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...