
Lángba borult a fél ország, elképesztő képek érkeztek több vármegyéből
Rengeteg tűzoltót riasztottak.
Tenyek.hu 2024. szeptember 06., péntek 08:44
Ezerötszáz bálát, ezer tonnányi papírhulladékot érint még a tűz Szolnokon, ahol csütörtök délután gyulladt ki nagy mennyiségben felhalmozott, szabadban tárolt papírhulladék a Kőrösi út közelében - tudatta péntek hajnalban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Közleményükben kiemelték, hogy a területen egy papírbálázó is kigyulladt.
A szolnokiak mellett Ceglédről, Kunszentmártonból, Mezőtúrról, Jászberényből és a fővárosból érkező hivatásos egységek csütörtök estére öt vízsugárral akadályozták meg a bebálázott papírhulladék tüzének terjedését.
A környező épületekből tizenöt gázpalackot vittek ki, a beavatkozás idejére szünetelt a vasúti közlekedés a közeli pályán, majd idővel csökkentett sebességgel haladhattak a szerelvények.
A tűzoltók munkáját munkagép is segítette, amellyel szétválasztották az égő és nem égő hulladékot - olvasható az OKF közleményében.
A Vas vármegyei Csönge térségében szerencsére már nem ég a fák lombkoronája, ahol csütörtökön előbb az aljnövényzet, illetve a bozótos kapott lángra. A tűz később a közeli fenyőerdőt is elérte, az érintett terület nagysága 250 hektár volt.
A tűzeset megfékezésén négy vármegye hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói dolgoztak nagy erőkkel. Csütörtök délutántól mintegy kétszázötvenen végezték az oltást a Csöngétől keletre fekvő területen. Drónos jármű, erőgépek és lajtos kocsik is segítették a munkálatokat.
"Az egységek jelenleg izzást, parázslást tapasztalnak a területen" - olvasható az OKF tájékoztatásában.
A tűzoltóknak sok munkájuk akadt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátyodon is, ahol egy nyolcszáz négyzetméteres hűtőház gyulladt ki a Vasút utcában.
Az épületben raklapokat és különböző munkagépeket és műtrágyát tároltak. A hűtőházban álló két targonca egyikének gázpalackja felrobbant, a másik égett, ezt hűtötték.
Az épület mellett álló gépre is átterjedt a tűz, amely egy szomszédos tanyát és a környező épületeket is veszélyeztetett.
A mátészalkai, a fehérgyarmati és a nyírbátori hivatásos, valamint a csengeri önkormányzati és a tyukodi önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett dolgoztak a lángok megfékezésén. Az utómunkálatokat két vízsugárral végzik az épület belső részében - olvasható az OKF honlapján.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában



