
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
Sáfrány Emese 2021. júniusában adott életet első gyermekének, Nolennek, azonban kevesebb, mint egy év múlva a kisfiú apukájával szétmentek.
Azóta külön háztartásban, de közösen nevelik őt. Így sok szervezést és tervezést igényel egy-egy találkozó, ám a kreatív anyuka kézben tartja a dolgokat.
Csütörtöki posztjában elárulta, hogy azt, hogy a héten kivel melyik napot tölti az édes legényke, mindig hétvégén beszélik meg.
A kicsiben azonban ez sokszor bizonytalanságot kelt, így Emese egy különleges naptárral lepte meg Nolent, melyet ő maga díszíthetett ki.
Azt találtam ki, hogy készítünk egy naptárt, amin piros és kék mágnessel jelöljük a héten melyik nap van anyával és melyik nap apával
- írta bejegyzésében, melyben a folyamatot és a végeredményt is megmutatta követőinek.
Címlapfotó: Sáfrány Emese hivatalos Instagram-oldala

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint