
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Krausz Gábor, a TV2 sztárséfe egy különleges húsvéti receptet mutat be, méghozzá a babka kalács elkészítését. De vajon mi is az a babka? Nemes egyszerűséggel: kalács. Jeruzsálemi kalácsnak is szokták hívni, mivel Izraelből származik ez az étel.
Azt mondanám, hogy gyerekkorunkra visszaemlékezve egy kakaós csigához hasonlít, amit felturbóztak
- mondta Krausz Gábor. Természetesen azt is elárulta, hogy hogyan is kell elkészíteni ezt a húsvéti édességet.
Első körben a tésztát kell bedagasztani, amihez szükség van:
Ezt el kell dolgozni kézzel, de akár géppel is be lehet dagasztani. A vajat a végén kell apránként hozzáadni, eleinte ragacsosnak tűnhet a tészta, de 10 perc gyúrás után szép állagot kapunk majd. Hűtőbe kell tenni legalább 6-8 órára, ezt követően lehet vele dolgozni tovább.
A következő folyamat a csokoládékrém elkészítése, amihez kell:
Figyelni kell, hogy ne forraljuk túl a krémet, érdemes hűtőbe tenni ezt is, mert meg kell várni, hogy megkössön.
Ezt követően a tésztát egy lisztezett deszkán ki kell nyújtani, majd a hideg csokoládét eloszlatjuk rajta egyenletesen. Ha ezzel elkészültünk, akkor pirított törökmogyorót elszórhatunk rajta, valamint tejcsokit is. A rövidebb felénél feltekerjük a tésztát, eközben igyekezzünk kiszorítani belőle a levegőt. Ezután pedig az így kapott „rudat” félbevágjuk. A két tésztacsíkot egymásra tesszük és fonni kezdjük, akár a kalácsot.
Ezt egy kivajazott, kilisztezett tepsibe helyezzük, a tetejére ismét lehet szórni törökmogyorót és csokit is. Keleszteni kell 2 óráig szobahőmérsékleten. 190 fokon alsó-felső légkeverésen, előmelegített sütőben 15 percig kell sütni, majd 170 fokon még 20-25 percig.
Amíg sül a kalács, addig a cukorszirupot elkészíthetjük, amihez 160 gramm kristálycukorra és 120 milliliter vízre lesz szükség. Ha ez felforrt, akkor leöntjük vele a kalácsot.
A legnehezebb része pedig az utolsó lépés, hiszen 1 órát kell várni arra, hogy felszeleteljük és elfogyasszuk az isteni babka kalácsot.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek