
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogy azt már korábban megírtuk, csütörtök délelőtt megszületett Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeke, Varga Amara. A délutáni órákban először a büszke apuka osztotta meg a világgal boldogságát Instagram bejegyzésében, később azonban Edina is megerősítette a hírt.
Ma délelőtt megszületett a kislányunk! Nagyon boldogok vagyunk. Erős, egészséges, gyönyörű hajasbabánk lett.
– írta bejegyzésében az édesanya, amit ezen a linken tekinthetnek meg.
A szülés napjának reggelén Kulcsár Edina 24 órás Instagram történetében osztotta meg, dédnagymamája pont aznap ünnepelte 92. születésnapját, amikor gyermeke is világra jött. Ezt pedig később egy aranyos, közös képpel ünnepelték meg, ami szintén a csupán egy napig elérhető posztban nézhető meg.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát