
Drámai fotókon a herendi baleset
A Nébih azt kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli, vagy bármilyen kapcsolatba kerültek az érintett gazdaságokkal.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a zalai Szentgyörgyvölgyön január 24-én állapították meg a betegséget, és ahhoz az esethez hasonlóan most is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében.
Mint írták, a járványügyi nyomozás még folyamatban van. Az eddigi információk alapján a szentgyörgyvölgyi telepről személyi mozgással, illetve a széna szállítása révén kerülhetett be az állományokba a betegség.
A járványügyi nyomozás során a takarmányszállításról az állattartók csak késve tájékoztatták a hatóságot, ezért már mindkét telepen tüneteket mutató állatokat találtak a helyszínre érkező állatorvosok - részletezték.

A fotó illusztráció: MTI/Árvai Károly
A Nébih tájékoztatása szerint a betegség terjesztésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közvetlen és közvetett találkozása játssza, így különösen nagy kockázata van az élőállat-kereskedelemnek, az állatszállításnak, valamint a ragályfogó tárgyaknak.
A már beteg állatok rendkívül nagy mennyiségű vírust üríthetnek, ami még tovább növelik a terjedés kockázatát - tették hozzá.
A közleményben a Nébih felhívta az állattartók figyelmét a szabályok betartásának fontosságára, és egyben kéri minden érdekelt gazdasági szereplő együttműködését a betegség mielőbbi felszámolásában és terjedésének megakadályozásában.
A kiskérődzők pestise járvány közvetlen és közvetett gazdasági kára óriási mértékű lehet. Azt enyhíteni, elérni a hazai és a nemzetközi korlátozások feloldását, csak az előírt állategészségügyi intézkedések szigorú betartásával lehet - közölték.
A Nébih még hétfőn azt közölte, a betegség Magyarországon korábban még nem fordult elő; az állatokat egy romániai gyűjtőállomásról szállították Zalába, az érintett állomány felszámolása folyamatban van.
A kiskérődzők pestise a juhok és a kecskék vírusos megbetegedése, amely heveny, lázas tünetekkel, a száj és az emésztőcsatorna nyálkahártyájának gyulladásával jár.

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK