
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a bejegyzésében hozzátette, hogy a nemzeti ünnepen a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással kezdenek a Kossuth Lajos téren, majd ezt a Duna feletti légi parádé követi. Délután a Szent István-bazilikánál szentmisét és Szent Jobb-körmenetet tartanak, este pedig ismét látványos fény- és tűzijátékkal várjuk majd az érdeklődőket. Novák Katalin köztársasági elnök délelőtt Esztergomban mond ünnepi beszédet, majd délután ugyanitt átadja a Magyar Szent István Rend kitüntetést.
A fentiek mellett továbbra is 14 helyszínen több mint 200 program közül válogathatnak a kikapcsolódni, szórakozni vágyók, a részletekről a https://szentistvannap.hu/ honlapon tájékozódhatnak - tette hozzá.
"Kérjük, a továbbiakban is figyeljék az időjárással és a közlekedéssel kapcsolatos híreket, mielőtt útnak indulnak. Ünnepeljük biztonságosan Magyarország születésnapját!" - írta az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.
Kovács Zoltán a bejegyzésben felidézte, hogy a szombat délelőtti zápor, zivatar ellenére is rendben, biztonságosan és nagy érdeklődés mellett zajlottak a Szent István-nap központi programjai Budapesten. Péntekhez hasonlóan a hétvége első napján is több tízezren vettek részt az eseményeken.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár