
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az iskolai egyenruhák történelme egészen a középkorig nyúlik vissza, a világ több táján pedig még ma is találkozni egyforma ruhákba öltözött nebulókkal.
Hazánkban a 80-as évek végén végleg elbúcsúztak az iskolaköpenytől, 2012-ben viszont felvetődött az ötlet, mi lenne, ha talán újra kötelezővé tennék a régen már-már utálat tárgyát képező darab viselését.
A fotó illusztráció: Shutterstock
A közvélemény nem fogadta pozitívan a gondolatot, pedig korábban számos érvet sorakoztattak fel, miért jó, ha a gyerekek egyenruhában járnak iskolába. A tanárok szerint az egyenviselet az egyenlőséget képviseli, emellett kényelmes és nem utolsó sorban védi a gyerekek utcai öltözékét.
Bár az iskolai egyenruha visszavezetésének gondolata vélhetően egy ideig még nem ölt gyakorlati kereteket, mi mégis kíváncsiak vagyunk az olvasóink véleményére.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát