
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Friss fotót tett közzé kórházban fekvő édesapjáról Gálvölgyi János lánya kedden este. Gálvölgyi Dorka a színész által megírt sorokat osztotta meg a fénykép mellett, hozzátéve, végre nem egyedül a családnak kell tolmácsolni köszönetét a közvélemény felé.
Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban
– kezdte üzenetét Gálvölgyi János, majd háláját fejezte ki az orvosok és az ápolószemélyzet felé is.
Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket
– írta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
Úgy véli 55 év színpadi tapasztalatából kiindulva, ha annyi embernek, ahányan üzentek neki betegsége idején, valaha csak pár perc örömöt is okozott, már nem élt hiába. Hozzátette, reméli, hamarosan újra találkozhat a közönséggel.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát