
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
Szentkirályi Alexandra a vizes vb megható pillanataként értékelte, hogy menekült gyerekek akasztották az aranyérmet az ukrán szinkronúszó csapat nyakába.
Adrianna és Timur két gyerek abból közel 800 ezer emberből, akik a háború elől menekülve Magyarországon keresztül hagyták el a hazájukat, itt találtak segítséget vagy ideiglenes otthont, ameddig haza nem térhetnek - fejtette ki.
Hangsúlyozta, a Budapesten zajló vizes világbajnokságon ők is részt vettek az első helyért járó aranyérmek átadásában, nem csak meglepetést, de óriási örömet és megható pillanatokat is okozva ezzel az ukrán csapatnak.
A kormányszóvivő aláhúzta, a kabinet minden segítséget megad a Magyarországon levő menekülteknek, aminek része az óvodai, iskolai nevelés, oktatás is, összesen több mint 2000 gyerek számára.
Adrianna és Timur az elmúlt hónapokban beilleszkedtek az iskolába, anyukáik pedig munkát is vállaltak, de a két család továbbra is szétszakítva él, hiszen az édesapák továbbra is Ukrajnában vannak - közölte Szentkirályi Alexandra.
Szólt arról is, hogy a kormány az esemény megszervezésében szorosan együttműködött az Ökumenikus Segélyszervezettel, amely egyike annak a hat nagy magyar karitatív szervezetnek, melyekkel a háború kitörése óta közösen segítenek a menekülteknek.
"Magyarország továbbra is a béke pártján áll, segítünk minden hozzánk fordulónak!" - zárta közleményét Szentkirályi Alexandra.
MTI

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír