
Meghalt Chuck Norris
Mint azt korábban megírtuk, rengeteg megpróbáltatás után és hatalmas küzdelem árán anya lett Vajna Tímea.
Az üzletasszony története nem mindennapi. Miután éveken át küzdött az anyaságért, első gyermeke béranya segítségével született, majd később ő maga is természetes úton teherbe esett.
Azóta többször nyilatkozott arról, mennyire hálás az életnek, hogy végre teljesülhetett legnagyobb álma.
Ugyanis kisfia után július közepén megszületett a kislánya.
Timi már 16-án bejelentkezett a szülőszobáról követőihez, ám az örömhírt 18-án reggel Kandász Andrea jelentette be a Mokkában. Kiemelte, hogy a kisbaba és az anyukája is jól vannak, mi több, gyönyörű nevet kapott a kicsi.
Timi felhatalmazott arra, hogy ezt nyugodtan elmondhatjuk. Fotókat is láttam, csodálatos, de ezek majd megjelennek. Egészséges kislány
- jelentette be a Mokkában a képernyős a kis Hailey érkezését, akiről végül kedd reggel édesanyja tette közzé az első fotókat, melyek IDE KATTINTVA megtekinthetők.
Timi büszkén posztolta négyfős családját Instagram-oldalán.
2 hete megérkezett Hailey, egy apró nyári csoda, ami beragyogta a lelkünket a testvérével együtt. Még mindig nem tudom felfogni, hogy annyi megpróbáltatás után végre sikerült ez a két kis tündér
- fogalmazott bejegyzésében, melyben őszintén vallott a gyermekágyas időszakról is.
A császármetszés óta most kezdtem csak jobban lenni. A hemoglobin szintem kezd helyre állni, de az epidurális érzéstelenítéstől és hormon ingadozástól még nagyon fáj a fejem. A szoptatás nehéz és fájdalmas, de majd csak belerázódunk…
- írta kendőzetlenül, majd a gratulációkat és a kedves szavakat is megköszönte követőinek.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?