
„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán
Rubint Réka szülését követően plasztikáztatta melleit, ezt pedig sosem szégyellte, most azonban elérkezett az idő az implantátumok cseréjére, emiatt Réka pedig néhány napra befeküdt a kórházba.
„Korábban megkaptam a “műnő” jelzőt, mert vállaltam, hogy a szülést követően meg lett plasztikázva a mellem. Vállaltam, mert ez is én vagyok. Nincs ebben semmi különös. A mell egy épp olyan testrész, amit életmóddal nem vagy kevésbé lehet korrigálni, növelni vagy szebbé tenni. Nos! 10év után elérkezett a csere ideje és tegnap (szerda) délután sikeresen meg is történt. A korábbi implantátummal nem volt semmiféle problémám, az eltelt idő miatt volt időszerű a csere.” – írta közösségi oldalán.
A fitneszedző nem érez fájdalmat, amiért nagyon hálás orvosának, és azt is megígérte, hogy a hamarosan kezdődő újabb táborára már a régi lesz.

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt