Kórházba került a Jászai Mari-díjas színész, kiszökött a kórteremből

A művész pár nappal azután, hogy hazaengedték, visszakerült a kórházba. 

Szívritmuszavar miatt műtötték meg Körtvélyessy Zsoltot, ám szinte még alig engedték ki a kórházból, mikor bakteriális fertőzéssel visszakerült.

A 82 éves színész a szerdai Mokkában telefonon elmondta, pár nappal azután, hogy hazatérhetett, belázasodott, majd két napot töltött a sürgősségin, azóta pedig az osztályon fekszik.

Az orvosok szerint egy nagyon kis valószínűségű nyavalya döntötte le újra a lábáról a Jászai Mari-díjas művészt. A műtét előtti borotválásnál ugyanis egy szőrtüsző került a véráramba, sok szakember évtizedek alatt sem találkozott hasonlóval.

Egyszerre tartja ezért pechesnek és szerencsésnek magát Körtvélyessy Zsolt, mivel bár nagyon kis esélye volt egy ilyen fertőzésnek, viszonylag hamar kiderült.

Párja minden nap bejár a színművészhez a kórházba, és a finom falatok mellett egy kis boldogságot is becsempészik a kórterembe, amivel az időnként rátörő depressziót képes csillapítani.

Nemrég unokája is járt nála, izgatottságában pedig nem is törődött a szabályokkal, ami miatt meg is kapta a magáét.

Leszöktem hozzá az udvarra, úgyhogy le is toltak érte

– magyarázta, de megérte a feddés, hiszen nagy örömét lelte a találkozásban.

Sétával, gyógytornával és olvasással telnek mostanság a színész napjai, a kényszerpihenő során pedig egy nagy célt is kitűzött maga elé.

Elhatároztam, hogy minden nap megpróbálok megtanulni egy verset

– mondta, és nem is áll rosszul vele, hiszen az asztalán lévő József Attila kötetből már két költeményt tud.

A család mellett a munka is hajtja a gyógyulásban Körtvélyessy Zsoltot, ugyanis a hónap végén kezdődik a színházi évad, tehát hamarosan, ha egészsége is engedi, próbák várnak rá.

2023. augusztus 09. 13:34
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...