Kórházba került a Jászai Mari-díjas magyar színész, műteni kellett

Hír érkezett az állapotáról.

Január végén Straub Dezső kórházba került és műtéten esett át, elmondása szerint ugyanis a 2024-ből még maradt pár teendője, - amin túl szeretett volna lenni - az említett beavatkozás pedig az egyik volt közülük – írta pénteken a Blikk.

A 72 éves színész azóta már a gyógyulás útjára lépett, aki a lapnak beszámolt jelenlegi állapotáról.

Straub Dezső megpróbáltatásokkal teli időszakot tudhat maga mögött, hiszen párjával való több évnyi együttlét után szakítottak, 2020 novemberében örök búcsút vett jó barátjától, Böröndi Tamástól, akinek az özvegye, Götz Anna még a Vidám Színpadtól is elbocsátotta.

Fotó: Mokka

Szerettei és barátai azonban mellette álltak és támogatták, miközben a szerelem is újból rátalált. Ezúttal viszont ismét egy nehezebb időszakon esett át, hiszen megoperálták.

Még a múlt évről visszamaradt egy kis sérvműtétem, amin túlestem két hete. Most lábadozom, de jó, sőt kiváló ütemben halad a felépülésem

- árulta el a lapnak, valamint hozzátette, hogy a műtét nem jelentett nagy terhet a számára.

Mivel, hogy jelenleg rendezek, nem kell nagyon megerőltetnem magam, így mondhatni, boldogan telik a műtétemből való gyógyulás folyamata

- mondta a színész.

2025. február 07. 11:56
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...