Könnyeivel küszködve nyilatkozott Tóth Gabi: „Így még soha nem hiányzott”

Az énekesnő elárulta, a táboruk alatt végig csak egy személyre tudott gondolni.

Óriási sikerrel ért véget Tóth Gabi és Papp Máté Bence első közös gyerektábora, melyben 40 gyermeknek tartottak zenés-, táncos- és kézműves foglalkozásokat Pomázon. A sztárpárral a Mokka stábja is eltöltött egy napot, ami alatt megmutatták, hogyan is zajlott az egy hetes jurtás nyári táboruk, és milyen napirendet követtek a néhány nap alatt. A lovaglás, az íjászat, az énektanulás, a ritmusérzék fejlesztés, a táncórák és a délutáni játékok mellett ugyanis a lelki egészség megőrzésére is nagy hangsúlyt fektettek, így a gyerekekkel egy-egy alkalom erejéig szakértő foglalkozott.

A kicsik tehát rengeteg tudással és élménnyel gazdagodhattak a tábor során, ami alatt egyre közelebb kerültek Gabi és Máté szívéhez. Az énekesnő könnyek között elmondta, az egyetlen szívfájdalma az volt, hogy kislánya nem lehetett velük a tábor alatt, Hannaróza ugyanis ez idő alatt apukájával nyaralt külföldön.

Az a legdurvább tapasztalás, hogy sokat voltam a Hanni nélkül már úgy munka miatt, de így még soha nem hiányzott, mint itt a táborban, mert hogy folyamatosan gyerekek között vagyok, akik kihozzák belőlem az anyai ösztöneimet, és egyfolytában Hannira gondolok 

– mesélte könnyek között.

Tóth Gabi és Papp Máté Bence célja a táborral az volt, hogy építsenek egy olyan közösséget a zenén és a táncon keresztül, amiben akár életre szóló barátságok is kötődhetnek. Az első táboruk sikere után pedig úgy döntöttek, jövőre mernek nagyot álmodni, vagyis egy felnőtteknek és családoknak szóló tábor, egy erdélyi tábor és egyfajta hagyományőrző fesztivál is szerepel a jövőbeni terveik között.

2024. július 22. 13:56
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
KEGYETLEN - Késsel fejbe szúrta, a földön vonszolta, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes élettársát egy b...
A FAL ADJA A MÁSIKAT! - Se kép, se hang. Ki a legény a gáton? Aki osztja, vagy, aki bírja? Szemünk előtt esett össze...
family
A tavalyi súlyos balesete után újra kellett tanulnia járni. A teljes gyógyulás csaknem tíz hónapig tartott. Majd egy...
family
Emma Watson nem teszi zsebre, amit a népszerű könyvsorozat szerzője mondott róla.
A Megasztár színpada szócsatatérré változott, de nem úgy, hogy az ítészek osztották volna az észt a versenyzőknek a ...
family