
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
A szakértő elmondásai szerint az ilyen szerek szedése mindössze tüneti kezelést biztosít valaki számára, emiatt pedig nagyon könnyű benne maradni az ördögi körben. Bizonyos problémákra, egyes helyzetekben és korlátozott ideig megoldást jelenthetnek a stresszcsökkentő vagy alvássegítő készítmények, de a szervezet nagyon könnyen hozzászokik a rendszeres használathoz, utána pedig már igencsak nehéz megszabadulni ezektől.
Az addiktológiai konzulenshez olyan emberek mennek, akik már visszaélés szerűen szedik az ilyen gyógyszereket, vagyis teljesen elvesztették a kontrollt a megfelelő mennyiséget illetően, itt kezdődik a függőség. Ha a függő nem jut hozzá az általa kívánt mennyiséghez, ez testi, valamint pszichés elvonási tünetekben is kiütközhet.
A gyógyszerfüggőségből való kiút első lépése a felismerés, itt az illetőnek, mint a legtöbb addikció esetében, fel kell ismernie, hogy szenvedélye már olyan méreteket öltött, ami felett elvesztette a kontrollt. A környezet számára intő jel lehet a zavart beszéd, a figyelemzavar, a bőr állapotának változása, ilyenkor pedig fontos mérlegelni, mikor is jön el az ideje a közbelépésnek.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel