
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
A 24 éves Sydney Sweeney 2019-ben ért el hatalmas áttörést az HBO által forgalmazott Eufória sorozatban nyújtott alakításával, ami miatt nemrégiben Emmy-díjra is jelölték. A színésznő vagyonát mintegy 4 millió dollárra, átszámítva nagyjából 1,6 milliárd forintra becsülik. A sorozat második évadának 8 epizódjáért 350 ezer dollárt, azaz megközelítőleg 140 millió forintot kapott. Egy nemrégiben adott interjúban elismerte, jelenlegi anyagi helyzete nem fedezné azt, ha fél évre vissza akarna vonulni a színészkedéstől.
Sydney elárulta, bevételének 5 százalékát ügyvédje, 10 százalékát menedzserei, további 3 százalékot ügynökei kapják, valamint publicistáit is havonta ki kell fizetnie, ezek összesítve pedig több pénzbe kerülnek, mint amennyi a színésznő jelzáloga.
A színésznőnek emiatt olykor alvásporblémái vannak és nagy nyomást érez amiatt, hogy egyre jobban és jobban teljesítsen – írta meg a Daily Mail.
Címlapfotó: Sydney Sweeney hivatalos Instagram-oldala

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható