
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Befejezte a nyomozást a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki ellen Berki Krisztián halála után kábítószer-birtoklás gyanújával indítottak eljárást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya. A hatóság hozzátette azt is, hogy az ügyben vádemelést javasolnak, az eljárás iratait pedig megküldték az ügyészségnek.
Berki Krisztián médiasztárt tavaly májusban találták holtan IX. kerületi otthonában. Az idegenkezűséget kizárták, de hivatalosan azt nem közölték, mi vezetett a celeb halálához.
Berki Krisztián halála után a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztálya 2022. május 10-én fogta el a 42 éves K. Istvánt Vecsésen, lakásán ötven gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és két nagy értékű személyautót foglaltak le a rendőrök.

Fotó: TV2 Mokka
Minderre azért volt szükség, mert a korábbi információk alapján drog lehetett Berki lakásán, és feltételezhető, hogy azt a vecsési férfi adta el neki. K. István jelenleg szabadlábon védekezik, ahogy az a férfi is, aki ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást, szintén a Berki-ügyhöz kapcsolódóan. Az ő esetében fejeződött be a nyomozás rendőrségi szakasza, és az illetékes ügyészség dönt majd arról, hogy vádat emel-e.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát