
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Lezuhant egy idős nő a sydney-i stadion lelátójáról Robbie Williams csütörtöki koncertjén, a rajongót súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba – közölte a Sky News Australia. Úgy tudni a rajongó a stadion egyik felső lelátóján a lépcső használata helyett inkább a székeken lépkedett át a koncert végén, amikor megbotlott, és lezuhant a magasból. A helyi mentőszolgálat szóvivője a Sky Newsnak elmondta, hogy körülbelül 22 óra 15 perckor riasztották őket a helyszínre, ahonnan kritikus állapotban szállították el a sérült, 70 év körüli nőt, akit pénteken még mesterséges kómában tartottak az orvosok.
A zenész egyelőre nem foglalkozott a stadionban történt balesettel Instagram-oldalán, a koncertről azonban több fotót is közzétett.
„Sydney: felejthetetlen éjszaka volt, köszönöm – szeretlek, Ausztrália” – írta egyik bejegyzésében.
Címlapfotó: Instagra,/@robbiewilliams

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát