
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Három éve épül Kis Grófoék új háza, aminek ugyan a kezdetekkor már álltak a falai, az épület felújításakor azért akadtak fennakadások, így mindig csúszott a költözés.
Sajnos mikor édesapámat elveszítettem, akkor azért volt nehéz elköltözni, de most már elhatároztuk a családdal így, hogy 30 éves lettem, hogy elköltözünk ide, Budapest mellé
– fogalmazott a Tények Plusznak.
A legnagyobb nehézséget az ingázás okozta számára, ugyanis a fellépései és a legtöbb munkája ugyanis már a fővároshoz kötötték. Állítása szerint már csak aludni járt haza Szolnokra, és már a családjával is egyre kevesebb időt tudott tölteni emiatt.
A mulatós sztár nem szeret betekintést engedni magánéletébe, most azonban kivételt tett és a Tények Plusznak megmutatta készülő otthonukat. A bulibáró nagyon fontosnak tartotta, hogy épülő házuk munkálataiból ő maga is kivegye a részét, ezért ahol csak lehetett, megpróbált segíteni. Most, hogy már csak néhány simítás van hátra, el is kezdték a költözést, Grófo néhány ruhája és kislányának plüssfigurái már el is foglalták új helyüket.
Kis Grófo és felesége már 12 éve házasok, templomi esküvőjük azonban nem volt, ezért úgy döntöttek, hogy megkeresztelkednek és Isten előtt is kimondják a boldogító igent.
Az az igazság, hogy én tavaly befogattam Istent a szívembe, elmondtam a megtérő imát, ebben az évben pedig kértem az Urat, hogy a feleségemet is próbálja megerősíteni a szívében
– mondta, majd azt is elárulta, habár a legtöbb idejét most lekötik a ház körüli munkák, az elmúlt időkben egy új dalon is dolgozott, amit hamarosan már a nagyközönség is hallhat.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát