sztárban sztár

Köllő Babett: nem gondolok magamról többet, mint ami vagyok, nem játszom a bazári majmot

 A 43. születésnapját szombaton ünnepelt színésznő, a Sztárban Sztár leszek! mestere nem tud, és nem is akar kibújni a bőréből. Őszinte interjút adott a Tények.hu-nak.

 -Babett, a műsor ifjú versenyzőit úgy pátyolgatja, mintha a saját gyerekei lennének. Véredben van az anyaság?

- Ilyen vagyok a nap 24 órájában és nem csak velük, szinte mindenkivel. Nem egyszer előfordult, hogy a Peti odaszólt a műsorban, hogy ne anyáskodjak már! Ha előadásra megyünk, mindig mindenkire gondolok, nálam mindig van kaja. Ilyen az alaptermészetem. Apukám és nagymamám volt ilyen típusú, tőlük nagyon sokat tanultam a család összetartásáról. Egy ember csak a kivétel ez alól, ő a férjem. Nem biztos, hogy jól jönnénk ki belőle, ha vele is ezt csinálnám, ő nagyon határozott pasi. Ám a szülei már nem ússzák meg. Amikor 2-3 naponta a tűzhely mellé állok, akkor úgy főzök, hogy nekik is jusson, mindig nagy batyuval megyek át hozzájuk, viszek bőven ételt. Bár azt sem nézik ki sokan belőlem, hogy otthon folyamatosan főzök. Képes vagyok a színházi fellépés után, vagy hajnalban nekiállni valamit készíteni a szeretteimnek. A bevásárlást viszont a férjem intézi, én csak leadom a listát. Nálunk  vidéken, ahhonan származom, ez a normális.

 - Fő műsoridőben vagy képernyőn a TV2 egyik legnézettebb műsorában. Ez volt az álmod, így képzelted el a sikert?

- Sokat vágytam arra, hogy ott lehessek, ahol most vagyok. Ha az ember elér egy célt már tűzi is ki a következőt. Volt egy stratégiám a Feleségek luxuskivitelben című sorozattól kezdve. Szép gondolat, hogy mindenki ismerje meg a nevemet, ám nem az ismertségért akartam ismert lenni. Azért, mert egy idő után úgy láttam, hogy amennyiben csak színházban játszom, akkor nem feltétlenül kapok meg olyan munkákat, amiket szeretnék. Ha valaki ismertté válik könnyebben jut álomszerepekhez. Az ismertség csak egy pozitív mellékterméke a munkámnak, és én a munkámat szeretem. A színészek mindig az ismertséggel azonosítják a sikert, pedig szerintem a kettőnek köze nincs egymáshoz. Ugyanakkor ez mégis komoly fokmérő. Ahonnan én jöttem, a vidéki színházból, ott sok tehetséges színész dolgozik, és lehet, hogy soha nem ismeri meg a széles közönség a nevüket. Ezért kellett nekem a képernyő.

- Hogyan tovább, hisz azt mondtad, hogy van egy stratégiád?

- Amire vágyom, az egy saját műsor. Egy éve minden héten járok saját coachhoz, a Demcsák Zsuzsihoz, tőle tanulom a mesterséget. Nagyon jó, hogy az embernek van frappáns válasza mindenre és egy állandó jelenléte a képernyőn, de hozzá kell tanulni nagyon sok mindent. Életem végéig tanulni fogok.

- A családod hogyan ítéli meg a szereplésedet?

- Ők is látják mennyit fejlődtem, én is látom, hogy közvetlenebb a stílusom, sokkal többet mutatok saját magamból. Önazonos próbálok lenni és ez átjön a képernyőn a nézőknek. 38 évesen jött az életembe a közismertség, és nem változtatott meg. Annyi idősen már tudod, mennyit nyomsz a latba, és ha van családod, tudod, hogy rajtuk kívül minden más csak játék, ők a legfontosabbak.

-Magyarországon nem olyan a sztárság, mint Hollywoodban. Nem kell igyekeznem, hogy továbbra is természetes maradjak, nem gondolok magamról többet, mint ami vagyok, nem játszom a bazári majmot. Mindenkihez van egy kedves szavam, mindenkivel beszélgetek.

Nagypapám mondta, hogy a kerék forog, és ez tényleg így van. Abban hiszek, ha valaki alázatosan dolgozik és nem száll el magától, ezek a sikeres időszakok hosszan fenntarthatók. A tálból nem csak kiveszünk, hanem be is kell tenni valamit, különben kiürül. Imádja a férjem, hogy ilyen vagyok, és a lányom is hasonló közvetlen és természetes személyiség, mert ez látja tőlem.

Címlapfotó:TV2

 

2021. október 30. 16:10
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family