
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
Egy férfi ment be a Bicskei Rendőrkapitányságra nem sokkal péntek éjfél után, hogy megközelítőleg fél órája Bicskén a Kossuth téren kirabolták őt.
A sértetthez pénteken 23 óra 50 perckor két férfi lépett oda és kölcsönkérték telefonját, hogy hívást kezdeményezhessenek róla. Amikor a beszélgetést befejezték az áldozat szerette volna visszakapni eszközét, amit többször is kért, azonban B. József a mobiltelefont zsebre tette, majd egy alkalommal, ököllel fejen ütötte a sértettet, melynek következtében a bántalmazott férfi egyensúlyát elveszítve a földre esett. B. József és társa N. Dominik ezt kihasználva a helyszínről elmenekültek – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások 0 óra 25 perckor el is fogták és előállították a két elkövetőt. B. József zsebében megtalálták az ellopott telefont, amit visszaadtak tulajdonosának. Ezt követően mindkettőjüket rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbevételük mellett, előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot