Kökény Attila 54 whisky-t ivott meg egy buliban, majdnem megölte az alkohol

Annyit ivott, hogy maga is azt gondolta, hamarosan belehal. Kökény Attila a tivornyák, átmulatott esték után jött rá, hogy le kell állnia, különben elveszíti családját és tönkreteszi azt, amit felépített.

Kökény Attila őszintén mesélte el Hajdú Péternek a Frizbi TV Youtube csatornáján, min ment keresztül. A négyszeres nagypapának azért is küzdenie kellett, hogy felesége megbocsássa neki hűtlenségét.

„Filmszakadásig ittad magad?” – kérdezte Péter a műsorban.

„Hát volt olyan is igen, amikor filmszakadásig, igen. Egyszer számolta egy leányzó 25 éves voltam és hát nagyon-nagyon ment a buli meg a pia, meg a minden és strigulázta a whiskyt. Akkor este 10-től reggel 5-ig megittam 54 whiskyt” – vallotta be Attila.

Ahogy a sármos énekes mondta, ez hozzátartozik a zenész életmódhoz, de az elmúlt években teljes fordulatot vett az élete. Ez pedig nem csak a mindennapokra igaz, hanem az előadásaira is, hiszen nemrég azt is megtudhattuk, hogy nem csak a hangjával, de a tánctudásával is leveszi a nőket a lábukról.

Feleségével Arankával már 25 éve házasok, a kölcsönös bizalom és szeretet pedig minden nehézségen átsegítette őket.

A Megasztár előtt azonban komoly válságba került a házasságuk. Kiderült Attila hűtlensége.


Szerencsére a sok szerenád és udvarlás meghozta a gyümölcsét és Aranka megbocsátott Attilának, akivel azóta is boldog házasságban élnek. Nemrég pedig Attila négyszeres nagypapa is lett, unokáinak pedig büszkén sorolta a neveit is.

A fiatal nagypapa mind lelkileg mind testileg igyekszik foglalkozni magával és ahogy mondta a hite segítette abban, hogy hosszú idő után megszabaduljon a káros szenvedélyeitől.

„A cigarettáról abszolút, teljes mértékben leszoktam és mostmár gyakorlatilag két éve nem ittam, nem voltam részeg. Egy-egy pohár pezsgőt megiszom, egy-egy pohár bort megiszom, ha elmegyünk valahova. Tehát nem kell felállnom, hogy féljek attól, hogy nem iszom, nem rúgok be, mert tényleg teljesen megszabadultam tőle” – hangsúlyozta az énekes..

2023. április 22. 08:22
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Egy hídról hajították le, zacskót húztak a fejére és takaróba tekerték.
Egy 60-as éveiben járó pár vesztette életét.
Rejtélyesen eltűnt egy 27 éves nő túrázás közben a Rám-szakadéknál a Pilisben – közölte csütörtökön a Pest Vármegyei...
A Békéscsabai Napsugár Bábszínház új évadot nyitott szombaton a Bábozdával, ahol sok-sok napsugaras játék, a Valakik...