
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hétfőn este új évaddal térnek vissza a Kőgazdag fiatalok, az idei széria pedig várhatóan sokkal erősebb lesz, mint a tavalyi volt. A műsor két szereplője, Dulin Metta és Ágoston Filip a hétfői Mokkában már elárult pár izgalmas részletet az elkövetkező hetek eseményeiből.
Metta úgy véli, ebben az évadban már nemcsak felületesen ismerhetik meg őket a nézők, hanem sokkal mélyebben.
A közönség egyelőre láthatóan nem viszonyul túl pozitívan a fiatalokhoz, a visszajelzések döntő többsége ócsárló, noha sokszor ez az ismeret hiányának köszönhető. Divatos például azt mondani, hogy a műsor szereplői csak buliznak, és rendszeresen számonkérik rajtuk, hogy nem jótékonykodnak, holott ennek éppen az ellenkezője az igaz, noha nem verik nagy dobra.
A kőgazdag fiatalok között rendszeresen óriási véleménykülönbségek alakulnak ki, ugyanis rendkívül különböző személyiségek. Míg Filip saját elmondása szerint a munkában tud kiteljesedni, Metta már nem egészen ilyen alkat.
Megmondom őszintén, hogy én annyira nem szeretek dolgozni
– jelentette ki.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát