
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Szörnyű tragédia történt szombat éjszaka a romániai Brassóban, amikor egy 15 éves lány kizuhant egy nyolcadik emeleti lakásból – írta meg a Maszol hétfőn.
A tini holttestét a tömbház aljában találták meg, az eddigi vizsgálatokból azonban kiderült, hogy a fiatal nem ott lakott.
Több barátjával együtt ugyanis egy buliban vett részt a nyolcadik emeleti lakásban.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozás eddigi állása szerint nem lehet tudni, hogy fogyasztott-e valamilyen tudatmódosító szert a lány – mondta a lapnak Radu Năstac ügyészségi szóvivő.
A brassói városi bíróság melletti ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást.
A halál okának pontos megállapítása még folyamatban van.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót