Kivirult a szakítás után Alekosz volt barátnője, bombázóként tért vissza

Varsányi Rékát felkérték modellnek.

Varsányi Réka az Ázsia Expressz negyedik évadában tett szert országos ismertségre, méghozzá Alekosz oldalán.

A görög csődör „speciális kapcsolataként” hivatkozott a már akkor is gyönyörű nőre, aki szakításuk után teljesen kivirágzott.

A kétgyermekes anyuka ugyanis életmódot váltott és lefogyott, aminek köszönhetően most csinosabban öltözködik.

Korábban nem tudtam szép ruhákat felvenni, sőt, nadrágot sem találtam magamra megfelelő méretűt

- emlékezett vissza, majd egy örömhírt is megosztott a Tények Plusz stábjával.

Úgy néz ki, hogy egy magyar divatcégnek a modellje leszek majd. Ennek nagyon örülök, mert 120 kilósan abszolút nem erről álmodtam. Örültem, ha feljött rám valami

- mesélte büszkén.

A szingli anyuka így most sokkal magabiztosabban éli mindennapjait, ám az ismerkedést egyelőre nem szeretné elsietni.

A rajongók nemrégiben Kucsera Gáborral boronálták össze, azonban kiemelték, hogy szigorúan csak barátság van köztük.

Több falat le kell rombolnom magamban, persze, randiztam már, de ennek szeretnék időt hagyni. Nem szeretnék beleugrani most eszeveszetten egy kapcsolatba, mert azt érzem, hogy én most kezdek magamra találni és félek attól, hogy ezt a folyamatot esetleg egy elhamarkodott kapcsolat rossz irányba fordítaná. Úgyhogy nyitott is vagyok, meg nem is

- mondta Réka, aki a mexikói kalandnak köszönhetően új barátokat és új lehetőségeket is szerzett, hiszen már influenszerként is tevékenykedik.

2024. február 29. 15:01
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Bútorokat tört össze és deszkával támadt egy társaság tagjaira egy őrjöngő férfi Szolnokon. Egy hamburgerező vendége...
Ismét több autó gyulladt ki az elmúlt napokban, Kaposfőn és Nyíregyházán is lángoltak a kocsik, ezekről videó is kés...
Majdnem halálra vertek egy 73 éves férfit a Népligetnél csütörtök hajnalban. Úgy tudjuk, a férfire valaki minden elő...
Heten, köztük három gyerek is megsérült egy brutális balesetben szerdán délután Hajdúdorognál. Úgy tudjuk, egy autós...
Halálra égett egy idős férfi csütörtök hajnalban Fóton, miután tűz ütött ki a pincében, ahol élt. Egy elektromos zár...