
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
Wild Thang, a nyolcéves lógó nyelvű, kócos bundájú pekingi palotakutya „nyerte” a világ legcsúnyább kutyáinak versenyét múlt pénteken Kaliforniában, amelyen a tündéri szőrmók korábban már háromszor is második helyezett lett – írja a Guardian.
A kutyus gazdája a verseny után azt nyilatkozta, Wild Thang kölyökkorában szopornyicafertőzést kapott, ami miatt nem nőttek ki megfelelően a fogai, így a nyelvének állandó lógása is ennek köszönhető. Emellett a betegség az egyik lábában izomrendellenességet okozott, és szerinte a szőrével is gondok vannak. Mindettől eltekintve a győztes kiskutya a versenyen készült felvételeken igazán boldognak tűnik, ráadásul gazdája is 5000 dollárral, átszámítva mintegy kétmillió forinttal gazdagodott.
A verseny második helyezettje egyébként Róma, a 14 éves, félszemű mopsz lett, a dobogó harmadik fokára pedig szintén egy 14 éves, fehér szőrű négylábú, Daisy Mae állhatott.
Címlapfotó: Instagram/wildthangofficial

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?