
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
Közösségi médiás csoportokban kezdett terjedni az információ, hogy kivetette magát egy beteg a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház egyik ablakán kedden kora reggel, az értesülés pedig sajnos igaznak bizonyult – számolt be elsőként a szlovák Startitup.
Az egészségügyi intézmény megerősítette a híreszteléseket, de tekintettel az ügy érzékenységére, valamint kegyeleti okokból nem adtak ki bővebb tájékoztatást.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrség szerdán közölte, hogy az orvosszakértő még a helyszínen kizárta az idegenkezűség lehetőségét, ugyanakkor boncolást rendelt el. Az áldozat egy, a breznóbányai járásból származó 35 éves férfi volt.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte


