Kitüntették Leslie Mandokit, nem akármilyen elismerésben részesült

Leslie Mandokit szerdán ünnepi keretek között kitüntette a bajor kormány a 40 éve alapított világhírű stúdiója alkalmából, ugyanis ő lett az év vállalkozója.

Leslie Mandoki magyar származású többszörös platina- és aranylemezes világhírű zenész, zeneszerző, producer, polihisztor a mai napig pesti srácnak vallja magát. Pályája kezdete óta töretlen sikernek örvend, már több mint öt évtizede a nyugat-europai zeneipar élvonalában tevékenykedik még az elektromos autók hangzásvilágában is világszínvonalúan teljesít, számos nemzetközi díj, kitüntetés és elismerés tulajdonosa.

Az 1970-es évek elején Erdős Péter, aki abban az időben a magyar könnyűzene ízlésformálója volt, azt mondta Leslienek, hogy semmilyen lehetőséget nem ad neki a zenei pályán, sőt még útlevele se lesz soha. Ennek a „művészi és emberi támogatás” dacára, Leslienek az volt a válasza, hogy 1975-ben disszidált barátaival: Csupó Gáborral és Szűcs Lászlóval Magyarországról, akikkel mai napig közeli barátságban állnak.

Csupó Gábor többszörös Emmy-díjas animációs filmalkotó, producer, rendező, a Simson család alkotója és 2 csillaga is van a Hollywood Walk of Fame-en Los Angelesben. Lesliet is kisodorta a zenész élet Los Angelesbe, de visszatért Európába, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a gyermekeit Európában nevelje fel.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Művészi szabadságvágya kielégítéséhez elengedhetetlen volt egy saját „műterem”, egy világszínvonalú nagy studió ahol együtt dolgozhat a világsztárokkal és felfedezheti az igazi nagy tehetségeket, mint ahogyan felfedezte Jennifer Rusht. Már 1978-ben létrehozta az első kis stúdióját, ami az évek során fejlődött és bővült.

40 évvel ezelőtt megalapította a világszínvonalú Red Rock Stúdiót a festői szépségű Starnbergi-tó partján, melyet a legaprólékosabban terveztek meg, a tervek Niel Grand amerikai mérnők elismert akusztikus sztártervező alkotása. A studiót az évek során folyamatosan modernizálták a 21. század követelményeihez, hogy globálisan is az élmezőnyben maradjon. Az első platinalemez, ami Leslie nevéhez fúződik, 1979-ből való, és azóta se múlt el év az aranylemezek nélkül.


A Red Rock Stúdió az egyik legnagyobb stúdió Európában, Los Angelesből, Londonból, New Yorkból folyamatosan és örömmel mennek a szupersztárok Leslivel dolgozni. Olyan ikonokkal való együttműködéseiről ismert, mint Phil Collins, Lionel Richie, Bonnie Tyler, Chaka Khan stb... Kiemelkedően hozzájárult a Disney filmzenék létrehozásához, mint például a Mackótestvér, Tarzan- a legjobb eredeti filmdal – Phil Collins – You'll Be In My Heart-Oscar és Golden Globe díjat is kapott, továbbá Mulán, Atlantisz, sőt még az Irány Eldorádó Elton John-al is itt készült, a Hollywood-i Universal studió megbízásából, mely Grammy-díjat kapott.

A stúdió évtizedek óta szoros munkakapcsolatban áll az Audi-Volkswagen csoporttal és több ezer ipari és reklám hangzást jegyez, számtalan német tv műsor zenéje készült itt, továbbá az FC Bayern himnusza, az olimpia megnyitó dalai is ide kapcsolódnak, de még az Angela Merkel kampányok zenéje is itt született.

Az ünnepi átadás során, a Bajor Parlament elnöknője Ilse Aigne köszöntötte Lesliet és adta át a kitüntetést. A piacvezető SIXT cég tulajdonosa Erich Sixt a gazdasági szektorból, a zeneiparból a híres német rocksztár Peter Maffay is beszélt Leslie eredményeiről.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Leslie 100%-ban képviseli azt a minőséget, amiért bárki is a zenei pályát választhatja csak gratuláni tudok az elért eredményekhez

- mondta Markus Söder bajor miniszterelnök, aki a Mandoki Soulmates 30. születésnapja alkalmából is köszöntötte.

Az eseményen a 40 éves jubileumi Red Rock stúdió mellett kiemelték a világhírű többszörös platina és aranylemezes Mandoki Soulmates 30. évfordulóját is, amelyet szintén Leslie alapított, és amelynek tagjai között olyan ikonok találhatók, akik a progresszív rock és a fusion jazz terén alkottak maradandót, a tagok összesen 35 Grammy-díjjal büszkélkedhetnek, Leslie Mandoki, Al Di Meola, Mike Stern, Bobby Kimball, Bill Evans, Randy Brecker, Nick Van Eede, Chris Thompson, Cory Henry, Till Brönner, Richard Bona...

A Mandoki Soulmates legutóbbi hangos sikere a koncertjeik mellett a Bartók Béla ihlette Magyar képek című korong, mely külföldön és Magyarországon ráadásul duplán lett aranylemez, hiszen az angol és a magyar nyelvű album is tarolt.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hálás vagyok mindenért, ez a kitüntetés számomra rendkívül megható. Soha nem kerestem a sikert, egész életemben szorgalmasan dolgoztam, a munkámat mindig is nagyon szerettem. A kudarcokból tanultam, a sikerekből táplálkoztam, a váratlan helyzeteket igyekeztem megoldani, a paradigma változásokkal dacoltam és mindig igyekeztem új utakat találni. Egyszerűen csak végeztem a dolgomat.Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, akitől az akkori diktatúra ellenére értékes és szép gyermekkori élményeket kaptam, a budapesti csodálatos tanáraimnak mély és tiszteletteljes köszönet jár. Továbbá köszönöm a gyermekeimnek, kiváló kollégáimnak, fantasztikus szakmai partnereimnek és nem utolsó sorban a csodálatos közönségünknek a szeretetüket és a bizalmat. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, mindig is fontos volt számomra, hogy a megállíthatatlan idő csak teljen, és ne múljon el nyomtalanul. Az üzenetem mindig egyszerű volt: éljünk békében, szabadságban, szeretetben, elfogadásban és tiszteljük egymást. A zene és a művészet mindig is az egyik legkifejezőbb eszközöm volt, hisz a zenében rejlik a legnagyobb összektő erő, ami minden gátat át tud hidalni 

- fejtette ki Leslie Mandoki.

„A kitüntetés méltó elismerése a kiemelkedő teljesítményednek és eredményeidnek, őszintén gratulálok!” - mondta Steffen Kampeter, a Német Munkaadók Szövetségének elnöke.

Claudia Schwarz,az Instyle Productions alapítója és szerkesztője illetve Prof. Dr. Jo Gröbel, média szakértő is őszinte gratulációjukat fejezték ki Leslienek, a szabadon gondolkodó örök lázadónak.

2023. november 30. 12:34
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokan úgy érzik 50 felett a fogyás lehetetlen küldetés. A mérleg nyelve nem mozdul, pedig a futópad már izzik a lábu...
family
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...