
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Hétfő este újabb versenyzők távoztak a Nagy Ő luxusvillájából. A rózsaceremónián azonban most hárman is virág nélkül maradtak.
Elsőként Bernadett, majd Mónika, végül Vivien hagyták el a Szerelem Kastélyát.
Utóbbi kettő most a kedd reggeli Mokkában mesélt a műsorban szerzett élményéről és kitálalt Zoli valódi énjéről.
A lányok elárulták, hogy mindketten pozitív emlékekkel gazdagodtak, ám az interneten negatív kommenteket is kapnak.
Rólam ez lepereg, nagyon pozitív személyiség vagyok. Sőt, még a barátnőmmel, akivel 32 éve barátkozunk, még röhögni is szoktunk ezeken a kommenteken
- mesélte Mónika, akinek még egy kettesben eltöltött randira sem volt lehetősége a magyar milliárdossal.
Vivien azonban kérdőjeleket idézett elő Zoliban, ugyanis gyermeki őszinteséggel bevallotta a Nagy Ő-nek, hogy idő közben megismerkedett egy másik férfival és nem tudja mi tévő legyen.
Kaptam én is negatív kommenteket, de leginkább Ákos miatt, hogy nem tudtam dönteni és ment ez a folyamatos őrlődés
- fogalmazott Vivi, aki rendkívül csupaszív embernek tartja Zolit.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás