
A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?
Hónapok óta foglalkoztatja a rajongókat a kérdés, miszerint Erdélyi Mónika és Jákob Zoltán vajon egy párt alkot-e, hiszen a körömkirály és a műsorvezetőnő rengeteg időt töltött együtt az utóbbi időkben. A sztárok csütörtökön a Mokkában rántották le a leplet különleges kapcsolatukról, amelyben többek között azt is elmondták, miért kerültek ilyen közel egymáshoz.
Nagyon erős barátság van köztünk és én azt szoktam nyilatkozni erről, hogy én nagyon örülök ennek a fickónak itt mellettem, mert olyan lelki társra és olyan kapcsolatra találtam benne, szerintem ne címkézzük, hogy ez micsoda, és nem tudjuk, hogy hova fejlődik, igaz?
– vallotta Erdélyi Mónika hozzátéve, tavaly augusztus óta tart közöttük ez a barátság, ami óriási hatással van rá már egészen a kezdetek óta.
Mint arról korábban beszámoltunk, Jákob Zoltán korábban Svájcban járt, hogy szakértők segítségével kidolgozzon egy életmódváltó programot, a tanuláshoz pedig legutóbbi, Balin töltött látogatása is nagyban hozzájárult. Elmondta, hogy a kulcs nem csak az étrendbeli változtatásokon alapul, hanem szüksége volt a helyi tradíciók megismerésén keresztül megtapasztalt lelki jólétre is.
Az új program keretében vette szárnyai alá Erdélyi Mónikát, akit főztjével és tanácsaival már 20 kilogrammtól szabadította meg az elmúlt néhány hónap alatt. „Nekem idő közben az lett a mottóm, hogy nagyobb örömet okoz az, amit a tükörben látok, minthogy megegyek egy cupákos húst vagy egy nagy szelet tortát” – mesélte a műsorvezető, aki szerint sokkal jobban érzi magát az átalakulása óta.

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet