
P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián
Edward Buba katonai szóvivője elmondta, hogy összesen 137 túszt szabadítottak ki vasárnap reggel a szomszédos Zamfara államban. Elmondása szerint a hadsereg a helyi hatóságokkal és a kormányzati szervekkel együttműködve irányította a kutatási és mentési műveletet.
A diákok kiszabadítását a nemzetbiztonsági tanácsa irányította - jelentette be korábban Uba Sani, Kaduna állam kormányzója, aki külön dicséretben részesítette a nigériai hadsereget azért, "mert megmutatták, hogy bátorsággal, elszántsággal és elkötelezettséggel a bűnözés visszafogható, a biztonság pedig helyreállítható a közösségben".
A fegyveresek a múlt héten egymilliárd nairát (250 millió forintnak megfelelő összeget) követeltek a diákok és a személyzet szabadon engedéséért, de a nigériai kormány megtagadta a váltságdíj kifizetését arra hivatkozva, hogy ezt a gyakorlatot 2022-ben megtiltották.
A Kaduna állambeli Kuriga faluból március 7-én elrabolt 287 diák esetét megelőzően utoljára 2021-ben került sor hasonló kaliberű emberrablásra, szintén Kaduna államban, ahol fegyveresek 150 tanulót hurcoltak el egy helyi iskolából.
Csoportos emberrablást először a Boko Haram dzsihadista szervezet hajtott végre nigériai középiskolában: Borno állam északkeleti részén, Chibokban 276 diáklányt raboltak el közel egy évtizede. A túszul ejtett lányok közül páran azóta sem szabadultak ki.
A Boko Haram chiboki támadása óta számos, ideológiai kötődéssel nem rendelkező bűnbanda hajtott végre ilyen típusú rajtaütéseket.
A váltságdíjat követelő csoportok támadásai főként az ország északi területein váltak mindennapossá, ahol a Boko Haram önálló állam megteremtését akarja elérni. Ott a közösség és a családtagok szeretteik szabadon engedése érdekében saját földjük, szarvasmarháik vagy gabonájuk eladására kényszerülnek a váltságdíjhoz szükséges összeg előteremtéséhez.
Forrás: MTI

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban