
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az előző adásban Szikora Robi bőrébe bújva csábította el a nézőket Kiss Ernő Zsolt, akinek maga az énekes is segített egyes mozdulatok tökéletesítésében.
Az Ázsia Expressz korábbi résztvevője elárulta, hogy évek óta nézi családjával a Sztárban Sztárt, de mindig is túl nagy falatnak gondolta a szereplést. Ez azonban megváltozott, mivel eddig remekel a műsorban.
A vasárnap 19 óra 10 perckor kezdődő Sztárban Sztárban most Kylie Minogue-ként bizonyíthat, ráadásul úgy, hogy még sose játszott nőt színpadon. Nagy izgalommal tekint az előadására, szerinte ugyanis nem a vicces oldalt kell megfogni, hanem a nőiességet. Családjától kapott is már egy jó tanácsot, mégpedig azt, hogy "mindig dobja ki a cicijét, ne próbálja azt elrejteni".
Szerinte férfiként női hangot utánozni óriási feladat, ráadásul Kylie kislányos, csengő hangja csak megnehezíti a dolgokat. A színművész azt mondta, hogy sokszor megnézte már az énekesnő klipjét, így a mozgással is próbál majd ráerősíteni a nőiességre.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát