
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
Azt írták, a férfi május 25-én délelőtt a XI. kerületben követni kezdett egy számára ismeretlen, két kisgyermekével hazafelé tartó nőt, akivel beszélgetést próbált kezdeményezni. A sértett erre nem reagált, de a férfi egészen a lakóháza liftjéig követte, ahol a lábával a liftajtó záródását megakadályozta, és molesztálni próbálta a sértettet. A nő a terheltet kilökte a liftből, és a férfi ezután elhagyta a helyszínt - tudatta a főügyészség.
A férfi másnap, szintén a XI. kerületben egy másik nőt is követni kezdett az utcán, akarata ellenére fogdosta és átölelte. A nő végül kiszabadult az ölelésből és egy járókelő rászólt a támadóra, aki ezután elmenekült.
A fővárosi rendőrök az elkövetőt azonosították, és a második támadás napján őrizetbe vették - ismertette a főügyészség.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit kétrendbeli, az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Budai Központi Kerületi Bíróság vád szerint bűnösnek mondta ki a férfit, és 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte - olvasható a közleményben.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból