Kirobbant a színészbotrány, szexuális zaklatással vádolják a neves rendezőt

Kollégájának a poklok poklát kellett megélnie a forgatás idején.

Szexuális zaklatással vádolja Justin Baldonit színésztársa, Blake Lively, aki állítólag testszégyenítés és hírnévromboló kampány áldozata lett az It Ends With Us – Velünk véget ér című film forgatásán – írta vasárnap a Daily Mail.

Baldoni, aki rendezője és főszereplője is volt a produkciónak, megjegyzéseket tett a színésznő súlyára, valamint ellenséges munkakörnyezetet alakított ki vele szemben. Volt, hogy belépett Lively lakókocsijába, miközben meztelen volt, a szexjeleneteit pedig hagyta a barátainak, hogy végignézzék.

Fotó: Justin Baldoni Facebook-oldala

Január 4-én egy találkozót is szerveztek, amelyen megpróbálták rendezni a vitás kérdéseket. A színésznő vitte magával férjét, Ryan Reynoldsot is, és egy harminc pontból álló követeléssel álltak elő, amellyel szerették volna a Baldoni, valamint a film egyik producere, Jamey Heath nem kívánatos viselkedését mérsékelni.

Egyebek között azt akarták elérni, hogy Baldoni és Heath a korábbi pornófüggőségét többé ne említsék senkinek, ne adjanak több szexjelenetet a filmhez, illetve a színész ne mondja neki, hogy képes beszélni a meghalt édesapjával.

A helyzet azonban nem rendeződött, és Blake Lively számára rémálommá vált a forgatás. A színésznő most jogi panaszt nyújtott be kollégája ellen.

2024. december 22. 13:08
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family