
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
Király Linda nemrégiben Amerikába repült, azonban utazásának okáról, az Egyesült Államokban szerzett élményeiről a csütörtök reggeli Mokkában mesélt.
Az énekesnő elárulta, hogy családlátogatás céljából érkezett a tengerentúlra, ugyanis testvérével Ben-nel és unokaöccsével, Kai-al a koronavírus járvány kirobbanása óta nem találkozott. Már nem bírta tovább a hiányukat.
Éppen ezért az énekesnőnek különösen fontos volt, hogy úgy jusson ki Amerikába, hogy együtt tudjon ünnepelni a nagyfiúval, akivel csupán 10 nap - meg néhány év - különbséggel születtek.
Legutóbbi találkozásuknál Kai kétéves volt, most pedig a hatodik életévét töltötte.
Linda azonban idén lett 40 éves, viszont a számok soha nem érdekeltek. Azt vallja, hogy mindenki annyi éves, amennyinek belül érzi magát.
Közel három hetes amerikai körútja azonban izgalmasan telt, New York-ot, Los Angeles-t, Nashville-t és Mexikót is útba ejtette.
A barátai és szakmabeli ismerősei is meglepték, számtalan maradandó élménnyel lett gazdagabb. A szórakozás és a pihenés mellett azonban még a munkára is volt ideje, dalokat írt alkotótársaival.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!


