Kinyitották egy atombiztos kórház kapuit a Budai Vár alatt, sötét emlékeket őriznek a falak

Sokáig tagadták, hogy létezne.

Még a tősgyökeres budapestiek közül is csak nagyon kevesen tudják, hogy van egy hely a Budai Várhegy belsejében, ami rengeteg titkot, fájdalmat, szenvedést és megannyi emberi sorsot őriz.

Az egykori Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórház létrejöttének az 1930-as évek feszült nemzetközi hangulata ágyazott meg. Érezhető volt, hogy egy újabb nagy háború van készülőben, ezért az akkori kormányzati negyed alatti barlangokat, pincéket összekapcsolták, kialakítva egy egységes óvóhelyrendszert.

A bunkerhez idővel egy elsősegélynyújtó helyet is terveztek, a fokozódó légicsapásokat látva pedig 1943-ban kórházzá fejlesztették a létesítmény.

A Tények.hu kamerájának megszólaló Seibriger Erzsébet maga is szemtanúja volt a föld alatti történéseknek, ugyanis édesapja sebész-főorvosként szolgált ott, mi több, csak azért élte túl a háborút, mert a kórház nem engedte elhurcolni a zsidó dolgozóit.

Annyi emlékem van, hogy itt rengeteget szaladgáltam, bújócskáztam, és mindig keresett az anyukám meg az apukám

– idézte fel.

A második világégés végeztével a felszereléseket egy békéscsabai kórházba szállították, Seibriger Erzsébet édesapját pedig kis híján akasztással büntette a népbíróság. Még hosszú évekig a család nem tudott megtenni szinte egy lépést sem Budapesten anélkül, hogy valaki ne szólítsa le a doktor urat hálálkodva, amiért meggyógyította őket.

Dégi Tamás főmérnök a Tények.hu-nak elárulta, az 1950-es évek elején aztán újra felszerelték az intézményt, ám innentől – így az 1956-os forradalom idején is – titokban működött. Ugyan több generáció is azt hitte, a sziklakórház már végleg a múlté, a berendezések a mai napig üzemképesek, noha most már múzeumként működik a hely.

Maga az óvóhely vagy a sziklakórház azért tudott fennmaradni ilyen jó állapotban, mert a szellőzést senki nem merte leállítani a rendszerváltás után

– részletezte a szakember, ugyanis folyamatosan felkészülten tartották a bunkert egy háború esetére.

Hozzátette, egy 4-es osztályú óvóhelyről van szó, amely bár – az egész Várhegyhez hasonlóan – nem bírna ki egy jól irányzott, pontos atomcsapást, egy közeli találat esetén viszont képes lett volna megóvni a civileket a lökéshullámtól és nukleáris szennyezettségtől is.

2024. május 01. 11:38
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...