
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Az Exatlon Hungary harmadik évadának versenyzője, Kőnig Anna hosszú ideje osztja meg követőivel az esküvői felkészülés minden pillanatát. Párjával közösen készítették a dekorációt, ami nem kevés kreativitást igényelt, munkájuk mellett azonban igyekeztek a legapróbb részletet is precízen kidolgozni, hogy a nagy napon minden tökéletes legyen. Anna és Alex 4 hónap leforgása alatt álmodta meg esküvőjük kompozícióját, mégis minden idejében a helyére került.
A szeptember végi időjárás még kegyes volt az ifjú párhoz, akik mindenképp szabadtéri lagzit szerettek volna, a természetközeliség fontos szempont volt mindkettőjük számára. Vasárnap az újdonsült feleség már meg is osztotta minden bizonnyal kedvenc fotóit a nagy napról, ezeken tökéletesen látszik, mennyire gyönyörűen festettek egymás mellett, a mosolyuk pedig levakarhatatlan volt. Anna mindössze annyit írt a képek mellé:
Erről még álmodni sem mertem.
Címlapfotó: TV2

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna