
Tűz ütött ki egy komlói lakásban, egy idős férfi életét vesztette
A 33 éves férfi még 2023 januárjában az édesanyjához költözött barátnőjével, egy bérelt győri panellakásba, amit a nő fizetett - derült ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségsajtóközleményéből.
Időközben csatlakozott még hozzájuk az anya unokája is a családjával, így hatan éltek a tizedik emeleti lakásban.
A szerelmesek kapcsolata azonban 2023 márciusára megromlott, a férfinek lett egy új viszonya is, emiatt sokszor vitatkoztak.
Egyik reggel ismét összevesztek, dulakodtak, majd volt barátja kijött a szobájukból. A nő sírni kezdett, és az ablakot is kinyitotta, amit az egyik otthon lévő családtag észrevett, és szólt is a férfinek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfi ekkor visszament a szobába, üvölteni kezdett volt kedvesével, majd megragadta és kilógatta az ablakon.
A nő küzdött, megpróbált visszamászni, de ez nem sikerült neki, így lezuhant a tizedik emeltről.
Az esés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő elkövető ellen az ügyészség emberölés miatt emelt vádat. Az ügyészség mértékes indítványa a vádlott beismerése és tárgyalásról lemondása esetére 14 év szabadságvesztés büntetés és 10 év közügyektől eltiltás.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Tűz ütött ki egy komlói lakásban, egy idős férfi életét vesztette

Tragédia Nagykőrösön: elgázolt egy embert a vonat

Elfogták az újhartyáni fegyveres ámokfutót, egy tanyán bujdokolt

Nem kis összeg volt a tét: íme a Hatoslottó nyerőszámai!

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás