
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az Ázsia Expressz idei évadának nézői számára már nem újdonság, hogy Krausz Gábor időnként nehezen viseli a testileg és szellemileg egyaránt megterhelő feladatokat, és csúnyán el tud nála szakadni a cérna.
Nem volt ez másképp a pénteki adásban sem, amelyben már csakmintegy tíz métert kellett volna megtennie a sztárséfnek és profi táncos szerelmének, hogy célba érjenek az osztrigákkal megpakolt kosarakkal, amikor Gábornál ismét lecsúszott a redőny.
Leejtette a gyűjtőedényt, a tartalmának nagy része pedig szétszóródott, ám Krausz Gábor ahelyett, hogy összeszedte volna, kicsivel arrébb vonszolta a kosarat, és a maradék kagylót is kiborította nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében.
Mikes Anna is értetlenül állt a helyzet előtt, hiszen már látták maguk előtt a célt, és párja így nemcsak a saját, hanem az ő munkáját is tönkretette.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát