
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
Kihagyott helyzetekkel indult a találkozó, majd a hollandok büntetőből szereztek vezetést. Előnyüket egy gyorsan végigvitt támadással és egy jól kijátszott emberelőnnyel növelték háromgólosra, érkezett is a magyar időkérés.
Három perc volt hátra az első negyedből, amikor Leimeter Dóra fórból szépített a párizsi játékok első magyar találatával. Az első játékrész nem a kapusteljesítményekről szólt, a hollandok gyorsan visszaállították a háromgólos különbséget, Szilágyi Dorottya egy újabb emberelőny kihasználásával 2-4-re módosította az állást.

A második negyedben támadásban mindkét csapat sokat hibázott, igaz, védőmunkában kiválóan teljesítettek. Közel hat percet kellett várni a játékrész első találatára, ekkora az olimpiai újonc Faragó Kamilla kapásból gyönyörűen pattintott a felső léc alá.
A fiatal játékos rögtön egy szép labdaszerzéssel is jelentkezett, az ellentámadásból lövését azonban védte a hollandok kapusa. A rivális növelhette volna előnyét a szünet előtt, de Maarthe Keuning teljesen tiszta helyzetben még a kaput sem találta el.
Kihagyott magyar fórral indult a harmadik felvonás, de nem kellett sokat várni az egyenlítésre, Vályi Vanda úszott meg, majd emberrel a nyakán passzírozta a labdát a hálóba (4-4).
A hollandok több mint egy negyeden át tartó gólcsendjét Simone van de Kraats törte meg emberelőnyből. A magyarok két hátrányt is sikeresen kivédekeztek, aztán elöl Gurisatti Gréta értékesítette a fórt, újból kiegyenlítve ezzel.
Egy kontra ítélet után ismét előnybe kerültek a hollandok, a Parkes Rebecca által kiharcolt fórt azonban Vályi egy remek labdajáratás után értékesítette.

A záró nyolc percre így döntetlennel fordultak rá a csapatok, az első magyar emberelőny kimaradt, a hollandok viszont egyetlen másodperc alatt belőtték a sajátjukat.
A második magyar támadás végén a felső lécen csattant a labda, a túloldalon a hollandok a támadóidő vége előtt tessék-lássék módon centerbe adták a labdát, Vivian Sevenich pedig három emberrel a nyakán a hálóba csavart.
Vályi a harmadik találatával gyorsan visszahozta a meccsbe a magyarokat, majd Szilágyi bombázott Laura Aarts "szeme közé" (8-8).
A magyar emberelőnyt megelőzően Mihók Attila időt kért, Keszthelyi lövését azonban a kapuban álló három holland közös erővel blokkolta. A túloldalon a hollandok is fórt kaptak, az ő kapitányuk is azonnal időt kért, de a védekezés Magyari Alda vezetésével itt is tökéletes volt.

Faragót egy perccel a vége előtt visszaúszás közben kiállították, a holland kapitány a második idejét is kikérte, ezúttal viszont tanítványai sikeresen végrehajtották az utasításokat, Lola Moolhuijzen talált be.
A magyaroknak egyetlen támadásuk maradt egyenlíteni: Keszthelyi lövése a kapufáról kifelé pattant, a hollandok pedig még egy üres kapus gólt dobtak a dudaszó pillanatában.
Hollandia-Magyarország 10-8 (4-2, 0-1, 2-3, 4-2)
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról