
Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására
Csupán pár napja debütált a Farm VIP negyedik évada, máris tetőfokára hágott a reality hangulata.
Izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokkal kell megküzdeniük a csapatoknak, ám olykor a tagok között is gondok akadnak.
Számos félreértés és élcelődés adódott már, sőt, drámából sem volt hiány. Rékasi Károly ugyanis az első feladat során elsírta magát.
Viszont a termelési feladatoknál is feszültség adódott, míg a piros csapatnál Balogh Edina és Polgár Tünde szólalkozott össze, addig a sárgáknál újra Rékasi kelt ki magából.
Szabyest ugyanis Karcsi számára bicskanyitogató üzenettel érkezett a parasztház teraszához, siettetni próbálta a szorgos asztalosokat.
Egyfolytában ezt csináljuk, ettől jobban nem tudunk haladni, ettől jobban nem tudunk haladni
- ismételte magát a színész, ekkor még higgadtan.
Sietni kellene, ennyit üzentek lentről
- kontrázott a fiatal YouTuber, aminek hallatán Karcsi még a fűrészt is eldobta a kezéből.
Egy olyan ember ad nekem instrukciót, méri meg az én munkámat, bírálja az én munkámat, aki lóf*szt sem tud felmutatni, nem hogy egy eredményt, akkor nálam nyílik a bicska
- fogalmazott sértetten a rangidős.
Ezzel a két lánnyal egy jottányit, még egyszer mondom egy jottányit sem álltunk meg. Én ma még vécézni sem voltam
- zárta gondolatait dühösen.

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese