2025. december 06. szombat, Miklós
9°C Budapest

Kigyulladt egy autó az M7-esen, döbbenetes, hogy ki ült benne – Fotók

Ásványvízzel próbálták oltani lángoló kocsit.
Tenyek.hu
2024. július 09., kedd 10:53
Vágólapra másolva!

Egy balatoni fellépésére igyekezett Márió, a harmonikás, amikor műszaki hiba miatt félre kellett állniuk az M7-es autópályán. A kocsi rángatni kezdett, majd füst szállt fel mind a kipufogóból, mind a motortérből, így nem maradt más választásuk, mint hogy technikusával a leállósávba húzódnak – árulta el a keddi Mokkában.

Amikor Bock Attila felnyitotta a motorháztetőt, már hatalmas, 15-20 centis lángok pusztítottak. A zenész hirtelen bepánikolt, és ásványvízzel kezdte oltani a tüzet, amit nem is koronázott nagy siker.

Minden hangszert, személyes tárgyak, okmányt próbáltak kimenekíteni, és végül egy kamionos poroltóval sietett a segítségükre.

– fogalmazott Márió, aki abban reménykedett, többet tud majd mondani a műszaki hiba jellegéről, ám még csak kedden érkezik hozzá a kárszakértő. Egyelőre úgy sejtik, az olaj belefolyhatott a generátorba, ami tüzet eredményezett.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg, és még a buli sem maradt el, ugyanis a harmonikás félórás késéssel ugyan, de odaért a helyszínre.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk