Kígyó mászott a pilótára, azonnali kényszerleszállást hajtott végre

A kobra felszállást megelőzően valahogyan feljutott a gép fedélzetére.

A Dél-afrikai pilóta, Rudolph Erasmus nemrégiben az előírásoknak megfelelően indult útnak Bloemfonteinből Pretoriába, amikor közel 3 és fél kilométer magasan észrevette, hogy egy kobra kúszott az ülése alá, majd fokozatosan elkezdett felkúszni a hátán. Nyilatkozatában elmondta, először szinte fel sem fogta, mi történt, minden erejével igyekezett megőrizni a hidegvérét, majd tájékoztatta a gép utasait, hogy egy igen erős méreggel rendelkező kígyó van a fedélzeten, ezért amilyen hamar csak lehet, kényszerleszállást kell végrehajtani.

A Beechcraft Baron 58-as típusú magángép végül Welkom városában ért földet négy utassal a fedélzetén, és szerencsére senkinek sem esett baja.


Mint az később kiderült, már a felszállást előtt észrevették a gép alatt ólálkodó kobrát, de mivel a fedélzet átkutatását követően nem találták az állatot, a személyzet úgy ítélte meg, biztonságos a felszállás. A nemkívánatos utast a landolást követően már nem találták, egyelőre nem tudni, hova tűnhetett – írta meg a BBC.

Kapcsolódó tartalmak: 

Élet-halál harc volt egy repülőgépen, tragikusan ért véget egy nő útja

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten, rendőrök lepték el a járatot

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. április 06. 16:18
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Az apa a pedofilra támadt, mert fogdosta és molesztálta a lányát, akinek még drogot is adhatott. A másik férfi emiat...
Titokban temették el azt a két hetes csecsemőt, akit a gyanú szerint az anyja gyilkolt meg egy hónapja Nagydorogon, ...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Donald Trump volt amerikai elnök ismét bírálta az ukrajnai háborút, amelyet szerinte nem történt volna meg, ha ő mar...
Egy jó házasságban is lemondunk a szuverenitásunk bizonyos részeiről és ezt nem zokogva, haját tépve teszi meg az em...